Már jó ideje Magyarországról tekintünk vissza az Ausztráliában töltött elmúlt bő egy évünkre, és visszagondolva egyre több apró különbség, furcsaság jut eszünkbe, ami megkülönbözteti a két ország hétköznapjait.

Sydney-ben tele vannak az utcák fura/színes alakokkal, de egy péntek délután ennek a négy lánynak sikerült kitűnnie a még oly színes tömegből is. Vajon hová tarthattak? 

Az eddigi beszámolókban nem említettük és a képekből sem jön át, Bali (és gondolom egész Indonézia) egyik legsúlyosabb problémája a szemét. Vagyis a szemét kezelésének finoman szólva sem 100%-os megoldása. 

Ez azonban nem egy balinéz probléma, elég Magyarországon kinézni majdnem bármelyik közterületre, vagy egy vihar után sétálni egyet Ausztrália egyik Csendes-óceánra néző strandján és mindenhol találhatunk műanyag szemetet. Csak míg Ausztráliában egy-két maroknyi szemetet tudunk összeszedni, itthon pedig jó pár szemetes zsákkal, addig Balin és több helyen a fejlődő világban sok-sok tonnányi szemét hever mindenfelé. 

Elsősorban a műanyag hulladék okoz problémát, mindenfajta egyéb szerves anyag viszonylag gyorsan lebomlik.

Mikor a Budapesttől 11 000 (tizenegy ezer) kilométerre lévő Balin, a légitársaság küld egy email-t, hogy a járatunkat törölték, de ne aggódjunk, mert pár hét múlva visszautalják a repülőjegy teljes árát, akkor azért az ember hajlamos elkezdeni egy kicsit aggódni.

Mi is így tettünk, mivel nem hangzott olyan biztatóan egy harmadik világbeli országban ragadni egy világjárvány idején, még ha ott készítik a világ legjobb kávéját is.

Így hát újfent Denpasar felé fordítottuk a vitorlánkat, mivel ott volt a nemzetközi reptér, és a légitársaságok ügyfélszolgálata. 

Március 19. Reptér felé néző vitorlákkal

Utunk vége felé közeledve megcéloztunk egy helyet, amit egzotikus ételekkel, ismeretlen gyümölcsökkel, visító majmokkal, csodálatos naplementékkel, millió kaotikusan cikázó robogóval, nyugodt helyiekkel, fantasztikus templomokkal, idilli rizsföldekkel, homokos strandokkal és párás hőséggel jellemezhetünk, egyszóval irány Ázsia!

Utunk elsődleges célja Új-Zéland legmagasabb hegye és egyben az ország egyik legfelkapottabb nemzeti parkja volt, vagyis a Mount Cook a maga 3724 méteres magasságával. A hegycsúcs bőven túlnő a hóhatáron, így a nyári szikrázó napsütésben is hófehér, és hatalmas gleccserek indulnak lefelé a mellékvölgyeiből. 

Egy ország ahol a földrengések majdnem a hétköznapok részei, több működő vulkánnal is büszkélkedhetnek, teljesen kiszámíthatatlan az időjárás, ezek mellé a föld egyik legnehezebben megközelíthető és az egyik legdrágább helye, ahol az egyik legnehezebben érthető angolt beszélik a helyiek, ahol sokkal több birka él mint ember és ráadásul nagy papagájféle madarak lopják a szendvicseinket, majd éjszaka megrágják a kocsik műanyag és gumi részeit is. 

Ez az egyik kedvenc országunk: Új-Zéland.

Sydneyben élve igyekeztünk megismerni az ausztrál életszemléletet, életstílust, és mivel a sport és a természetjárás majdnem mindenki életében nagy szerepet játszik, így mi is belevetettük magunkat ebbe a számunkra sem idegen világba. 

A természetjárás itt egy kicsit mást jelent mint otthon, részben a nagy távolságok és az európaitól nagyon különböző élővilág miatt. A túrázás, kirándulás Ausztráliában majdnem mindig hosszú vezetéssel jár együtt és a helyiek nagyon gyakran négykerék meghajtású autókkal indulnak útnak. 

Ha nyitott szemmel jár az ember akkor rengeteg olyan állattal lehet összefutni az ausztrál erdőkben, nemzeti parkokban amikkel Európában csak a vadasparkokban találkozhat az ember. Ezekből a találkozásokból általában egy-egy klassz fotóval, vagy egy-egy jó sztorival lehetünk gazdagabbak.

Egyik célunk az volt az elmúlt évben, hogy a természetes élőhelyén találkozzunk egy koalával, ezért ahol közúti jelek figyelmeztettek, hogy vigyázzunk a koalákra, ott mindig mindenfelé nagyon alaposan körül néztünk - elvégre akárhol bujkálhatnak.

Hogyan fedeztük fel a vidéki tájakat, ha a hétköznapjaink a belvárosban telnek?

Szereztünk egy lakókocsit, bepakoltunk hálózsákokat, teletankoltuk a kocsit és igyekeztünk kijutni Sydney forgalmából a számunkra új és meglepően nagy járgánnyal. Ezután már csak arra kellett vigyáznunk, hogy a papagájok ne lopják ki a mandulákat a müzlinkből. 

Nem mehetünk el a világ másik végére anélkül, hogy észre ne vennénk valamit, ami számunkra egy "kicsit" furcsa. Mivel elég messze vagyunk a számunkra megszokott hétköznapoktól, a "normálistól", így jópár dolog meglep itt minket.

- Hatalmas denevérekkel (flying fox - repülő róka) vannak tele a parkok légterei esténként. Hallottunk már róluk, hogy vannak ilyenek, de teljesen ledöbbentünk a méretük láttán. Nagyok és furák de csak  a helyi gyümölcsökre jelentenek veszélyt, azokat eszik.

Mivel a hétköznapjainkon főleg a munka világában töltjük az időnket, ezért a környék és Ausztrália felfedezésére leginkább hétvégenként van lehetőségünk. Szerencsére nem fenyeget a veszély, hogy kifogynánk a látnivalókból. 

Természetesen a tengerpartok, strandok feltérképezésével kezdtük a sort, majd nekiláttunk a viszonylag közelben lévő nemzeti parkok, hegységek felfedezéseinek.