Miután ideiglenesen letettünk a vendéglátós karrierünkről, szép sorjában elindultunk északra, Blenheimbe és a szőlőmetszés varázslatos világába. Egy-egy hetes csúszással érkeztünk meg: először Peti, majd Máté végül Bence, de most már mindhárman a szőlősorok között töltjük a hétköznapjainkat. 
Egy folyópart felbukkanásával új életünk kezdődött. Nevezhetnénk akár úti életnek is. Szövögettünk régebben is olyan álmokat, hogy majd nekivágunk Délnek, és megismerjük az országot, de a tervezésből csak nem lett semmi. Úti élethez viszont Új-Zélandnál keresve se találhatnánk jobb helyet. 
Röpke látogatásom alatt sok-sok élménnyel gazdagodtam. Ha nem tudod, érdemes-e meglátogatni Christchurch-t, itt egy kis segítség.
Vissza kell tekernünk az időben pár hetet.. Érthető okok miatt, nem akartuk közzé tenni a hírt, mielőtt nem állunk stabilan anyagilag. Legutóbb, mikor elhagytuk munkaadó városunkat, egy hosszú túrát terveztünk. Ezer kilométer megtétele nyolc nap alatt. Minden éjszaka más városban nyugovóra térni, nappal pedig utazni és feltérképezni a Déli-sziget északi felét.
Az utazást egy kemény túrával kezdtük, két éjszakát vett el a nyolcból. Délután három óra körül érkezhettünk vissza az kocsinkhoz. Fáradtan nekivágtunk az útnak a következő szállásunk felé, és nem akartunk az ülésekben aludni. Egy emlékezetes szelfi lett az eredménye. 
A kihagyhatatlan szelfi. A férfiak tényleg megmaradnak gyereknek.
Nem mehetünk el a világ másik végére anélkül, hogy észre ne vennénk valamit, ami számunkra egy "kicsit" furcsa.
- A tetoválás itt egy nagyon népszerű dolog, az emberek többségnek van valamilyen tetoválása, ami nem véletlen hiszen már maga a tetoválás szó is polinéziai eredetű. A maori kultúrának is szerves része a test és az arctetoválás is. Ezt már akkor is tudtuk mielőtt megérkeztünk, de nagyon meg tud lepni minket amikor egy félhomályos utcán egy teljesen kitetovált arcú maori jön velünk szembe. Sőt, egy-egy rendőr is visel tetoválást, amit mondjuk rövid ujjú egyenruha esetén félig látni is lehet. Otthon ez nem megengedett a hivatalos személyeknél.
Afrikaiaknál wwoofolunk (szállásért és ellátásért dolgozunk), munkát keresünk, a tél és a síszezon pedig megállíthatatlanul közeleg. A címadó mondat pedig házigazdánk, Carl szájából hangzott el az első végigdolgozott nap végén.
Az előző, lumsdeni szállásunkon ajánlottak minket Carlnak és Clairenek, az ötvenes éveikben járó, az egykori Dél-Rhodéziából (ma Zimbabwe) származó házaspárnak. Ők Dél-Afrikában, a Kajmán-szigeteken, Londonban, Brüsszelben és az Egyesült Államokban is éltek, végül Új-Zélandon telepedtek le. Wanaka mellett egy tágas, szellős, tizenegy hektáros telken élnek Queensberry-ben. Wanaka egyébként a dél Svájcának becézett turistaközponthoz, Queenstownhoz hasonlít.
Mielőtt rágoogliznánk Wanakára, fontos megjegyezni, hogy az új otthonunk mintegy húszpercnyi autókázásra van a várostól, egy hegyoldalban ahonnan mesés kilátás nyílik az egész hatalmas völgyre.
Nem mehetünk el a világ másik végére anélkül, hogy észre ne vennénk valamit, ami számunkra egy "kicsit" furcsa.
Emlős a vadonban? Öljed!
-Az országban a fehér ember érkezése előtt nem élt emlősállat, úgyhogy minden emlős importcikk. Sajnos az emberi meggondolatlanság, ismerethiány és néha a végtelen ostobaság következményeit a későbbi generációk viselik, ma a környezetvédelem milliókat költ az ezernyolcszázas években és később betelepített állatok által okozott károk enyhítésére. A túlszaporodás és a helyi ökoszisztéma megőrzése miatt gyakorlatilag minden emlősállat szabadon, megkötések nélkül vadászható. Emiatt itt vidéken mindenkinek van vadászfegyvere és előszeretettel használják is. Amikor wwofos házigazdánkkal megérkeztünk hegyi házukba, a házigazda egyből kiment körbenézni van-e oposszum a ház körüli fákon, és meg is próbálta lelőni a felfedezett oposszumot, ami itt egy inváziós faj. A vadászatról és Új-Zéland vadjairól bővebben itt.
Felhívjuk a figyelmet a jin-jang kövek és a vadászfegyver harmóniájára
A szigeten nem túl hasznos előre tervezni, mondhatni felesleges. Kismillió dolog tudja áthúzni a számításaidat, és miért ne tennék?
Túramenetünk végeztével Queenstown-ban kötöttünk ki. 
Új-Zéland a lehetőségek országa, tervezni itt viszont lehetetlen.
Terveink szerint egy hét alatt értünk volna le Queenstownba, végül tíz nap és több mint 1200 km után érkeztünk Lumsdenbe. De kezdjük az elejéről.
Vasárnap könnyes búcsút vettünk az almaföldektől, majd elindultunk fölfelé a hegyekbe. Pár kilométer után azonban kuplung szag kezdett terjengeni a kocsiban. Pedig nincs is kuplungunk! Nem baj, kerestünk egy vízszintes helyet öntöttünk bele olajat „az nem árthat” jelszóval s mentünk is tovább. Pár kilométerrel fentebb volt egy kilátópont, ahol egy már majdhogynem giccses látvány fogadott minket. 
Az elmúlt három hetünket Motuekaban töltöttük, s elmélyedtünk az almaszedés művészetében.
