Az egész sztori még Wanakában kezdődött. Egy online versenyre jelentkeztem, ami az ország bartendereit rostálta. Az italom, lévén hogy nem volt bárom, a lehető legegyszerűbbre készítettem. Csak egy szirupot készítettem a tequilához és egy bittert. De nagy hangsúlyt fektettem az elküldött képre, és az ital történetére is. 

A történet pedig:

Ha elutazunk egy új országba, mi az amit biztos, hogy meg akarunk ismerni? A gasztronómia! Ugye? Ez egy nyelv, amit mindenki beszél. Mexikónak a történelme épp olyan gazdag, mint a gasztronómiája. Kezdjük az elején. Mexikó őslakói az aztékok voltak. Sok-sok hagyománnyal, magas művészi adottságokkal rendelkező nép voltak. Ők használták először az agave levét sörként. Úgy tartották, hogy az Istennőjük, Mayahuel akinek ezer gyermeke él a földön az agavék képében. Majd jöttek a spanyolok, a lepárlási tudománnyal és kultúrájukkal. Utóbbi hatást gyakorolt az egyik legismertebb mexikói stílus: a mariachi kialakulására. Tradicionálisan az agavékat agyag vagy kő kemencében főzték meg, de ez nem csak a desztillálóknál volt népszerű. Olcsó kialakításuk miatt a mai napig használják az agyag kemencéket az otthonokban is. Családi ünnepekkor ebben készítik az ételt, s ilyenkor négy dolog biztos: mariachi, kemence, tequila és a jó hangulat. Ezeket figyelembe véve egyensúlyoztam Mexikó történelme és szenvedélye határain. Komolyabb italt csináltam, ami megérdemli, hogy kortyolgassák, ne csak egy húzóra hajtsák le. Inkább az ínyencek fogják kedvelni, akik már kóstoltak pár tequilát vagy komplexebb italt. A mexikói konyhán a zellert gyakran párosítják a pikánsabb ízekkel, de a tequilával is jól mutat. A lime elengedhetetlen citrusa, a tequilának. Egyensúlyba hozom vele az ízeket. A szezámmag az kemencékben főzött tequilák füstösségét adja vissza, és egyfajta jelképet nyújt az örökké tartó tradícióknak. Az italban van még egy összetevő: a mariachi feeling. A tánc! Mint egy nagy családi rendezvényen, itt is mindenkinek jut az italból, kérem, adják tovább és kóstolják meg önök is bátran az: el oro del cobre-t azaz, a réz aranyát.

Egy hónapra rá felhívott a helyi márkanagykövet, hogy közölje, benne vagyok a legjobb hatban. Nem kell mondanom , hogy mennyire boldoggá tettek ezzel. Az elmúlt hónapban a két történeten dolgoztam, a második italt készítettem, és teszteltettem a hostelben élőkkel, és pár százszor előadtam a tükör előtt. 

A verseny előtti napon repültem Blenheimből Aucklendbe business osztályon. Mindent a cég állt.Wellingtonban volt az átszállás, ahol a terminálban tagadni sem lehetett hogy Középfölde közepén vagyok.

Megérkezve Aucklandbe egy úriember táblával a kezében várt, rajta: MR. HARANGOZÓ! Nem gyakori név erre felé, sejtettem, hogy valami közöm lehet hozzá. Egy luxus taxi vitt a belváros előkelő részében fekvő Waldorf apartman hotel elé. A Reszkessetek betörők 2-ből már hallottam a hotelről, de direkt nem néztem utána. A harmadik emeleten kaptam egy kisebb rezidenciát. Amerikai konyha, egy kis terasz, fürdőszoba és két hálószoba dukált hozzá. Különbség a két alvórész között, hogy az egyik nagy ablakkal, kilátással rendelkezett, a másik viszont teljesen hangszigetelt volt. Természetes hogy a kilátást választottam.

Rövid tusolás után kimostam az ingem, ami belekortyolt az egyik szirupba, természetesen az erősebb színűbe. Majd halk, de határozott kopogás hallatszott. Három versenyző társam állt az ajtó előtt. Jó házigazdaként beinvitáltam őket egy pálinkára. Meg mert igazából eljöttem egyedül a taxival, ami négyünknek szólt. (a taxis hibája volt). Felkutattuk a másik két versenyzőt, és elindultunk az ismerkedős ivásra. Mind az öten helyi kivik voltak. Kissé kirekesztettnek éreztem magam, mikor a gyorsan váltakozó témák mellett nem nagyon jutottam szóhoz. Aztán taktikát váltottam, inkább megismerkedek velük külön-külön. Mikor a szakmai téma került középpontba már nem éreztem kívülállónak magam.

Átmentünk a Mexico nevezetű észvesztően jól kialakított étterembe. Elindult a sör tequila kör, miközben felszolgálták a nyolc fogásból álló vacsorát. Nem rossz a külön ismerkedős technika. Ezt választotta a LION (NZ italforgalmazó cége) vezetője is. Első sorban velem ült le beszélgetni. Angliából jött át tizennyolc éve Új-Zélandra, de vannak magyar barátai, akikről megállapította, hogy őrültek. Megígértem neki, hogy én sem szeretném megszakítani ezt a tradíciót. Közben megint előkerült a szakmai vonal, és mai, nagy bartenderek munkásságáról kezdtünk el beszélgetni. A vacsora után felmentünk az étterem második emeletére, ami le volt zárva és hallgattunk egy ösztönző beszédet arról hogy: mekkora nagy érdem, hogy mi itt vagyunk. Mekkora lehetőség van előttünk. A győztes mehet Mexikóba a világ versenyre, ahol ha nyer, irányíthatja a szüretet, a gőzölési folyamatot, a desztillálást, és megalkothatja a saját nevével jegyzet Jose Cuervo tequiláját.  

Visszaérve a hotelbe már csak aludni akartam, elég hosszú nap volt. Az este folyamán óránként keltem fel, hét óra után már csak a város felett felkelő napsugarakat tudtam nézni. Gyors készülődés, még egyszer legyakoroltam a produkciót. 8:30-kor taxiba szálltunk és átmentünk a LION irodájába. Azt hiszem, ilyen egy high-tech iroda. Mobilon applikáción rendeltük a kávét a szomszéd kávézóból, ahonnan GPS alapján áthozták és a kezedbe adták. A berendezés nagyon inspiráló, színes, frissítő. Az iroda bárja mellett alakítottak ki egy-egy asztalsort. A márkanagykövet tartott egy prezentációt milyen agávén terem a Jose Cuervo. Az előadás végén volt egy vezetett kóstolás a gyártó termékskálájából: Jose Cuervo Silver, Reposado, Platinum, Tradicional Silver, Tradicional Repodado és a Roysroys Reserva de Familia.

Egy huszonöt kérdéses tesztsor kitöltése után a felszerelésünket nagy kék ládákba pakoltuk és kisbuszba szálltunk, ahol elköltöttük az ebédet.

Megérkezés előtt szemkötőt kaptunk és megállás után egy asztalhoz vezettek minket. Két perc alatt kellett megállapítani öt aroma mivoltát, négy Jose Curervo tequilát, és kiválasztani négy ital közül, melyik a Silver és melyik a Reposado. Részemről másfél perc alatt sikerült teljesíteni, és volt még fél percem, hogy ízlelgethessem a Reserva de familiát. 

A helyszín egy régi vasút állomás volt, nagy részletességgel alakították úgy, mint ha Mexikóba lenne. Minden a márkáról szólt. Mexikóból hozattak egy gőzmozdonyt és két vagont. Ugyan is A Jose Cuervo Express volt az első vasút Mexikóban, amit a Cuervo család csináltatott.  

Fél óra múlva kezdődött a shott (feles) ital verseny, melyet három zsűri, egy kamera man, egy hangmérnök és a vasutat átalakító munkások néztek. Mit mondjak, nem erre készültem. Pár emberrel többre számítottam. No para, akkor ide vonzunk mindenkit, gondoltam magamban. Nem első versenyem révén, már tudtam, hogy a részletekben van az első hely. Vizet szolgáltam fel a zsűrinek, egyedüliként, hogy kiöblítsék az előző italok izét, és az enyém jobban érvényesüljön. Tetszett nekik a gesztus. Annyira bele merültem, első idegen nyelvű előadásomba, hogy tizenhárom másodperccel túl is léptem az időkorlátot. A szép gesztust az elején, ellensúlyoztuk pár büntető ponttal. Nem baj. rákaptam az izére, és már vártam a második fordulót. 

Közben megjött a hatvan meghívott vendég. Média emberek, bártulajdonosok, mindenki aki számít a cégnek. Felszálltunk a vonatra, középen egy bár. Szép italkínálattal. Elindulás után egy gyors, mit miért csinálunk jellemzés. Majd elkezdődött az italok szervírozása, és a bárpultot is megostromoltuk. 

Miközben várok az italomra, oda jött két leányzó, és megkérdezték, hogy: tudom e hogy nagyon sokan jöttek nekem szurkolni? Válaszommal próbáltam palástolni meglepődöttségemet, egy hosszan elnyúló: nem, miért? formájában. Az ok az volt, hogy egyedüli külföldiként kíváncsiságot keltettem.

Megálltunk a végállomásnál, ahol mexikói ételeket szolgáltak fel. Majd egy kis színjáték. Banditának öltözött színészek fegyverrel kezdtek el óbégatni.

-Ez a Jose Cuervo expresz?

-Igen!

-Akkor mit állnak itt, menjenek fel rá.

Félelmem nem kerített fogságába, így előre engedtem a hölgyeket és pár tolakodó urat. Nem mindenki tudja kezelni a helyzetet. Hiába, egy úr a pokolban is úr. 

A vonatra is betörtek a banditák és le akarták lőni a bartendert. Hiába mondtam, hogy nem az ital felszolgálót kéne lelőni, meg sem hallottak. 
Mi ez az ital? kérdezte mogorván a bandita
Ez a világ kedvenc tequilája- válaszolta remegve a bartender.
Akkor csinálj nekem egy italt, de ha nem lesz jó, megöllek.Remegő kézzel készült az ital (bár szerintem rájátszott az ipse).
Margarita volt a pohárban, melyet egy korty után, húzóra ivott meg a törvényen kívüli. Másodpercek alatt elázott mert ezek után rendelt mindenkinek egy kört és a fieszta szót kiabálta.

Újra felcsendült az élet, és tovább ismerkedtem az utasokkal. Öt emberből hárman az elmúlt hónapokban voltak Magyarországon. Kicsi a világ. Majd már megint ezek az szemérmetlen fráterek jöttek be, hogy csendet mert bajt észlelnek. Jött a sorok között egy fegyveres, és mikor mindenkinek az életét fenyegette rám nézve így szolt: tetszik a hajad, tetszik a zakód. Na, mondom, a zakót még csak-csak át tudom adni, de a hajamért már illene küzdeni. De elment. Szerintem csak nyugtatni próbált.
Megállt a mező közepén a vonat és feltűnt egy lovas, feketében. Afféle álarcos manus, nagy Z betűket kanyarintva kardjával. Hatott, mert eliszkoltak a fogvatartók. 

Beérve az állomásra, pár welcome shot után nekiláttunk a felkészülésnek. Itt már tíz perc volt a szórakoztatásra. Figyeltem, hogy az első két versenyzőt alig figyelték többen tíznél. Én voltam a harmadik, szóval kicsit reklámoztam magam a hátul italozó embertömegnek, hogy a következő versenyző elvileg jó lesz. Majd mikrofont ragadtam és köszöntöttem az nézőket. Megkértem, hogy a hátul lévő emberek csatlakozzanak az előttem lévő szexi emberek csoportjához. Nem volt rossz, páran megmozdultak, legalább az embertömeg fele odajött. Széééép. Most már produkálhatom magam. Elkezdtem az italom, és a történelmi sztorit mesélni. A Jose Cuervo üvegének, nőként való jellemzése nagy sikert váltott ki, elég sokat gyakoroltam, azt is, hogyan fújom le a kupakot az üvegről, mikor a gyengéd törődéshez érek. A shakelés is tapsvihart robbantott ki, köszönhetően a versenytársaim buzdításának. Az italban kiemeltem a magyar hordóból készült szirupom által érezhető száraz szilva érzetet. Melyet a díszként, sós szilva porral azték nap-hold minta erősített tovább. Érdekes, hogy ha határozottan mondasz valamit akkor az agy beleképzeli az érzést. Én legalább is nem éreztem magyar tölgy hordó miatt szilva ízt, de muszáj egy kis misztikum, avagy kegyes hazugság.

Az versenyszám után már nem kellett noszogatni a közönséget. Az utolsó három versenyzőnek már telt háza volt. Közben össze barátkoztam az egyik banditával, aki perui származású. És biztosított róla, hogy nem voltunk életveszélyben. De tényleg jól néz ki a hajam. Egy shot itallal viszonoztam kedvességét, mikor beállított a másik bandita, hogy kóstoljam meg ezt az italt mert nagyon jó. Mondtam, hogy tényleg nem rossz. Az enyém volt az.

Hajnalban laposodott a hangulat, buszra szálltunk és homályos mámorban haza mentünk.

Az egyetlen hölgy versenyző bizonyult a négy fordulós verseny legjobbjának. Sajnos mivel előttem volt, sem az italát, sem az előadását nem láttam, de biztos ügyes volt. Mindenképpen nyertes vagyok, hogy ilyen csodálatos emberekkel ismerkedtem meg, és a végén tényleg barátként váltunk el. 

Most egy darabig Auckland-ben maradok, jól esne végre napi nyolc órában szórakoztatni a vendégeket. 

S a végére a versenyről készült hivatalos videó: