Meghívtak minket a Világifjúsági és diáktalálkozóra Oroszországba, Jakatyerinburgba és Szocsiba. Mivel szeretjük az új élményeket, keressük az új szituációkat ezért naná, hogy négyen igent mondtunk. Sejtettük, hogy ez nem teljesen olyan utazás lesz amikhez mi "hozzászoktunk" de reméltük, hogy pozitívan tudnak meglepni minket a szervezők.

A meglepetés esélyét nem akartuk csökkenteni, ezért a programok listáját, a fesztivál céljainak elolvasását bizonytalan időre elhalasztottuk. 

Titkon, magunknak se bevallva ilyen üdvözlésben reménykedtünk: 

Moszkvába érkezett meg a repülőnk, itt kihasználva a jó időt, s a vízhatlan kabátjaink nyújtotta menedéket nekiindultunk felfedezni a várost. Kis tanácstalanság után hipp-hopp be is értünk a központba (két óra buszozás, metrózás...). Megnéztük a kötelező látnivalókat: Kreml, Vörös tér, felhőkarcoló negyed, a világ legnagyobb kollégiuma...

Majd csavarogtunk egy kicsit a városban. Ekkor szembesültünk Moszkva  méreteivel: itt ha valami félóra távolságra van akkor az a szomszéd, és gond nélkül lehet két órát is metrózni, ha kicsit messzebbre megyünk. 

Szolid metróhálózat 

Itt a metrónak, tömegközlekedésnek olyan fontos szerepe van, hogy amikor nemrég elkészült egy új metróvonal, a 8A, teljesen más nagyságrendű átadó ünnepség volt mint itthon a 4-es metró megnyitása után.

Nem volt átadóünnepség.

A Sheremetyevo reptéren töltöttünk egy pihentető két-három órás éjszakát, majd felszálltunk a repülőre és irány Jakatyerinburg, irány Szibéria.

Jakatyerinburg egy két milliós nagyváros az Ural keleti oldalán, az ércbányászat, nehézipar, hadiipar központja. 

Megérkezve egyből fejest is ugrottunk a fesztivál programjába: népviseletbe öltözött lányok kaláccsal, sóval, néptáncosok, TV riporterek, kamerák, fotósok. regisztráció, aláírás... Jó magyar szokás szerint legutoljára szálltunk le a repülőről, és legelőször kaptuk meg a csomagjainkat, úgyhogy majdnem minden ránk zúdult...

Itt lett világossá számunkra, hogy a szervezők a nap 16  órájára szerveztek programot, benne napi öt étkezéssel, és minden napra egy-egy regisztrációval. Hotelbe megérkezve kezdődött is a dolog egy jó hangulatú regisztrációval, s kaptunk egyen pulcsit, kesztyűt, sapkát. Meg is lett a következő pár napra az egyenruhánk. Szibériában hideg van, indokolt is a sapka, kesztyű. A rendszerbe csak annyi hiba csúszott, hogy egy méret volt a pulcsikból... Majd a nap folytatódott egy bemutatkozó (ice-breaking) partival. A mosolyunk nem sikerült túl őszintére mikor megtudtuk, hogy az összes esemény alkoholmentes lesz, hiszen nem vihetjük rossz hírét Oroszországnak... 

Ezután éjszakai városnézés következett, amikor a város különböző nevezetességeinél jó hangulatú fejtörő játékokat játszottunk. 

Éjfél után jó éjszakát kívántunk, és figyelmeztettek minket, hogy ne késsünk el a holnapi fél-nyolcas reggeli tornáról. 

Hihetetlen de a szervezők őszintén meglepődtek, amikor a kétszáz résztvevőből harmincan kezdték a napot tornával...

Ezután a programok Európa és Ázsia határának néptánc bemutatóval egybekötött megtekintésével folytatódtak, és itt találkoztunk egy érdekes hagyománnyal. Ha átléped a határt és közben kívánsz valamit, akkor az teljesülni fog. Ez akkor történik meg ha Ázsia felől lépjük át Európába.

Itt kaláccsal és sóval üdvözölt minket személyesen Oroszország Anyácska. 

Te mernél neki nemet mondani?!

Itt tűnt fel, hogy milyen szigorú rendőri kontroll alatt vagyunk, rendőrök kísérik a buszokat, a rendezvényeken húsz méterenként rendőrjárőrök ácsorognak...

Délután részt vettünk egy "tradícionális orosz turistaprogramon". Körbevezettek minket egy csőgyárban (acélgyárban), ahol olajipari csöveket gyártottak, hogy megmutassák nekünk milyen fejlettek, és hogy már Amerikába is exportálnak acélárut. Tényleg csili-vili volt a gyár, és nem is értem miért motoszkált a fejemben a patyomkin kifejezés. Én kérek elnézést. 

Részt vettünk még sok-sok ünnepi beszéden, előadáson amiken megtudtuk, hogy "We are the future" és "We are making a better world together"...  A sok beszédet nem volt oly nagy kihívás végighallgatni, mert nagyon okosan díszebéddel, gálavacsorával könnyítették meg a hallgatóság helyzetét. 

Szerencsére az alkohol tilalom alól is sikerült egyszer felszabadulni amikor az önkéntesek segítségével összedobtunk pár karton borra, vodkára és sikerült egy egészen tűrhető jégtörő bulit tartanunk. A szürreális a dologban az volt, hogy este tizenegy után kezdődött a buli és hajnal egy után már meg is jelent a helyi online újságban, hogy a fesztivál részvevői 400 rubelt dobtak össze fejenként a bulira...

Még sok program volt: egyetemi előadástól kezdve a cári család kivégzésének helyére emelt templom meglátogatásig (ami a Dzerzsinszkij utca mellől nyílik...), de legjobban azt élveztük, amikor a medencében úszkálva csodálhattuk a kilátást úgy, hogy közben senki sem fotózott és nem kellett tartanunk tőle, hogy meginterjúvolnak. 

Majd egy négy-öt órás búcsúvacsorácska után elköszöntünk az önkéntesektől akik minket kalauzoltak, s hajnal négykor, egy újabb alvás nélküli éjszaka után felszálltunk a repülőnkre, és megcéloztuk Szocsit. De az már egy másik történet.