Majdnem háromhavi munka után elbúcsúztam Blenheimtől, és végre újra hátamra vettem a hátizsákomat.  Nem mentem azonban messzire, csak a szomszéd városba, Nelsonba.  Bár ez is 120km-re van Blenheimtől, itt mások a távolságok.  Úgy terveztem, hogy a szokásos módon utazok, stoppolok.  Ez csak félig meddig jött össze, mert csak az út mentén sétáltam, még a kezemet se nyújtottam ki, már megállt egy autó. Ez még nem is igazán számít stoppolásnak. Majd a következő párbeszéd hangzott el:    

 - Szia fuvart keresel?

- Igen, Nelsonba mennék.

- Nelson mellé megyek én is, szállj be.  Ha berakod a táskádat hátra, ne ijedj meg a kecskéktől.

- ???

Igen a személyautónak a hátsó ülése ki volt szedve, és helyette egy kecske, és két kecskegida utazott ott. 

Így hipp-hopp oda értem Nelsonba. Ott szokás szerint egy hostelben szálltam meg, az eddigi legjobb hostelemben. Egy domboldalban fekvő elegáns villa, volt backpackernek kialakítva és ingyen reggeli, korlátlan pék süti fogyasztás tartozott az árba.  A tulajnak volt egy péksége is, és az el nem adott árut este felhozta az éhes turistáknak. 

Nelson a hegyek és a tengerpart találkozásánál fekszik, egész szép panorámával, és egy viszonylag komoly kikötővel ellátott város. Pár nap pihenés után, miután körbecsavarogtam a várost és a környező dombokat munka után néztem. Viszonylag gyorsan találtam is munkát, bár nem igazán egy álommelót. A kikötőben kellett éjszaka dobozokat pakolni.

A meló olyan volt, ahogy elsőre elképzeli az ember: unalmas és fárasztó. Ráadásul hajnalra egészen hideg lett, amin a vidáman fújdogáló tengeri szellő sem segített sokat. A munka legemlékezetesebb része a munkatársak voltak: teljesen úgy néztek ki, mintha egy Rejtő könyv lapjairól gyalogoltak volna le.

Volt aki hosszú ősz szakállal érkezett dolgozni, volt akinek egész éjszaka ki nem esett a szájából a pipa, és szerintem mindenkinek volt valamilyen tetoválása. A teljesen tetovált karok, vállak az ügye itt alap, de itt találkoztam először teljesen tetovált arcú maorival is. Félelmetesen nézett ki. A hatást csak fokozta, hogy bár a munkaközvetítő háromszor is megkérdezte, hogy nem drogozok-e, mert munka előtt lesz drogteszt, de a főnök a műszakot egy spanglival kezdte meg. Az összhatáson csak kicsit rontott az, hogy nem az éppen aktuális csempész útvonalakat beszélték meg a szünetekben, hanem az áruházi katalógusokat lapozgatták.

 Az elején el is gondolkoztam, hogy keveredtem ilyen társaságba, aztán az első szünetben belenéztem a tükörbe, és rá kellett jönnöm, hogy tökéletesen passzol a külsőm a közeghez. Leégett arc, karikás szemek, vöröses szakáll, elnyűtt pulcsi, gumicsizma…

Összesen két éjszakát dolgoztam ott, majd gyorsan búcsút is mondtam a kikötőnek, és nekiláttam értelmiségi külsőt varázsolni magamnak. Pár napot még ellógattam a lábam Nelsonban, de mielőtt elkezdtem volna megunni a várost nekiláttam munkát keresni.

Valami autentikus új-zélandi dolgot akartam csinálni, olyasmit, amit eddig még nem csináltam.  Például egy farmon dolgozni érdekes élmény lehet.  Ilyen munkát viszonylag gyorsan lehet találni, a harmadik emailemre pozitív választ is kaptam. A dolognak csak annyi volt a szépséghibája, hogy tőlem a farm 450 kmre volt, Christchurch mellett. De sebaj, stoppoljunk!

Egy nagyobb városból kifelé mindig nehéz fuvart szerezni, a többség valahová a külvárosba megy, de ha már elhagytuk a várost beindul a dolog. Az első 200 km-t több rövidebb fuvarral tettem meg, és most is előfordult  az, hogy csak sétáltam az út szélén és felvettek. Új-Zéland a stopposok paradicsoma is .Mindenféle sofőrjeim voltak: farmer, unatkozó háziasszony, vitorlásversenyző, ingatlanügynök,tanulóvezető...

Murchisonig egy a hegyek között fekvő kisvárosig egész jól haladtam, de ott öt óra után mintha meghalt volna a forgalom, csak félóránként jött egy-egy autó…  

Nah most mit csináljak? Erőltessem még a stoppolást az egyre csökkenő forgalomban, vagy álljak neki szállást keresni?

Nah mikor jön valaki?

.Szerencsére volt egy hostel a városban (mindenhol van egy hostel), így nem kellett a szabadban aludnom. Murchison egy tipikus kivi kisváros. Hegyek veszik körül, van három utcája, rengeteg farm körülötte, s tele van tehenekkel, birkákkal és őzekkel.

 Igaz, hogy csak egy párszáz fős kisváros, de volt három kávéháza, két kocsmája, étterme, és két hotelje is. Gondolom az átmenő forgalomból élnek.

Másnap a maradék párszáz kilométert sikerült egy fuvarral megtennem, így hamar megérkeztem Christchurchbe. Anno Blenheimbe menet eltöltöttem itt pár napot egy hostelben, és most négy hónappal később ugyanoda mentem vissza, s megdöbbenésemre még találkoztam ismerős arcokkal.

Majd másnap megérkeztem a farmra és, most innét írom ezeket a sorokat, s kíváncsian várom, hogy mit hoz a holnap.