Végy magadhoz útitársakat és egy kis kalandos kezdetet, adj hozzá sok-sok utazást, vidéki- és középkori hangulatot, öntsd le az egészet egy nagy adag várva-várt tavaszi, jó idővel és BUMM kész a tökéletes orosz hétvége.

Egy korábbi beszámolómban említettem, hogy a tavaszinak egyáltalán nem mondható moszkvai időjárást kissé nehezen viseltem. Nem nagyon volt kedvem kimozdulni a koliból, nem hogy Moszkvát, de a vidéki Oroszországot se nagyon volt érdemes megnézni az esős-havas-szürkés időben. Amikor viszont először csapott meg az a bizonyos "tavasz illat", akkor éppen kirándultam az un. Aranygyűrű városaiban. Kiszabadulva a nagyvárosi környezetből, végre a csendes, nyugodt és kicsit lassú orosz vidéken találtam magam és még a természet is rásegített. Minden úgy volt tökéletes, ahogyan történt, még annak ellenére is, hogy nem ment minden problémamentesen...

Az Aranygyűrű (Золотoе кольцоo) - egy gyűrű Moszkva fölött

A Moszkvától északkeletre található ősi orosz városok alkotta gyűrűt illetik ezzel a névvel. Ezek a települések, úgymint Szegijev Poszád, Pereszlavl-Zalesszkij, Rosztov Velikij, Jaroszlavl, Kosztroma, Ivanovó, Szuzdal és Vlagyimir, az orosz állam és az orosz ortodox egyház szempontjából is egyaránt fontosak. Hiába utazik az ember száz kilométereket mire végiglátogatja őket, tulajdonképpen olyan, mintha végig egy nagy nyitott múzeumban és annak a kertjében sétálgatna. Külföldi turistáknak és hivatalon delegációknak egy ez az egyik első számú látnivaló. Nincs is olyan messze a fővárostól, és a vidéki jellege miatt tényleg kiváló kikapcsolódási lehetőségeket nyújt.

Én egy magyar sráccal (Bence) és egy montenegrói lánnyal együtt utaztam, de csupán belekóstoltunk ebbe a gyűrűbe. Mivel csak három napot szántuk a főbb városokra, tudtuk, hogy nem lesz elég, ezért nem is rohantunk végig mindenen, hanem inkább nyugisan, a viszontlátás bizonyosságának teljes tudatában, kényelmesen kirándultunk. Majd legközelebb sort kerítünk arra is, ami kimaradt. No, de nézzük csak, mit láttunk!

Szergijev Poszád 

Első megállónk kb. hetven kilométerre fekszik Moszkvától. Volt olyan szerencsém, hogy a magyar barátom, akivel együtt utaztam, autóval érkezett Oroszországba. Szóval csak bedobáltuk a hamarosan hivatalosan is oldtimer Mercedesébe a táskákat és péntek délután nekivágtunk a nagy kalandnak. No, de ha tudjuk, mekkora dugó van Budapesten is minden hétvégén a Balaton felé, akkor képzeljük el ugyanezt a szituációt orosz méretekben. Nem pont úgy utaztunk, mint az amerikai filmekben, ahol a tűzpiros, nyitott tetejű Cadillac-kel hajtanak a naplementébe. A mi fehér mercinkkel leginkább álltunk a dugóban... és persze még az eső is esett. A hetven kilométert meg jó három óra alatt abszolváltuk. De, mint már fentebb említettem: egyáltalán nem siettünk, szóval nyugi van.

Szergijev Poszád leghíresebb látnivalója Szentháromság–Szergij-kolostor (Троице-Сергиева лавра, Trojice-Szergijeva Lavra), az orosz ortodox egyház egyik központja és fontos zarándokhelye.

Rosztov Velikij 

Kis személyes kitérőt szeretnék tenni a mesélésemben. Úgy vélem, ha egy többnapos kirándulás során valami rossznak "kell" bekövetkeznie, akkor az történjen meg már az elején. Így nemcsak egyből egy probléma megoldásának élményével gazdagodunk, de a többi nap során ez a kellemetlen élmény átalakul egy jó kis sztorivá.

Nos, aki ismeri az új-zélandi történeteimet, az tudja, hogy már párszor megjártam az autós kirándulásokat. Hát, amikor Rosztovba tartottunk a dízeles kocsival, az autó fordulatszáma hirtelen felugrott 9.000 fordulatra és úgy is maradt, a sofőröm pedig ijesztő hangon mondta: "Máté, én nem nyomom a gázpedált!" Elfordította a kulcsot is, sőt ki is húzta, de a motor továbbra is pörgött, egészen addig, amíg a fizika meg nem oldotta az egészet, felforrt a víz és szép lassan le tudtunk húzódni. Ekkor már este 9-10 óra lehetett, autómentőt hívni tehát meglehetősen sok időt vett igénybe. Szerencsénkre egy szűk órán belül jött egy autómentő, elvittük az kocsit a szerelőhöz (ami csak távolabb vitt Rosztovtól), de persze arról nem is álmodhattunk,hogy ott azonnal ránéznek az mercire. Szóval közel már éjfél körül járt az idő, amikor 120 kilométerre voltunk attól a várostól, ahol az első éjszakánkat tölteni szándékoztunk és már a szállodai szobánk is ki volt fizetve. Tömegközlekedés ilyenkor már persze sehol, semerre. Egy taxi nagyjából 20.000 forintért vitt volna el minket, de mi megkérdeztük az autómentős kollégát, hogy nem szeretne-e egy kicsit maszekolni: ő el is vállalta a fuvart 12.500-ért és egy kávéért. A saját, fiatal, csupán tízéves kék kocka Ladájával (pont ilyenünk volt nekünk is a 90-es években!) csak úgy repesztettünk az orosz égbolt alatt és az utca hatalmas kátyúi felett. Ő nem lassított, mint korábban mi a mercivel. "Ne aggódjatok, ez Zsiguli!" - nyugtatott minket.

Az autómentő meg az, hogy tíz napig parkolt az autó a szerelőnél, a taxizás és a kávéja összesen harmincegy-két ezer forintba fájt, és ebben vélhetően benne volt az is, hogy kicsit húzzuk le a nyugati turistákat. A sofőr barátommal hamar megtaláltuk ebben a helyzetben is a pozitív hozadékot: mivel nem vezet, ezért simán tud majd sörözni velünk. Naná!

Rosztovra, Oroszország egyik legrégibb városára másnap reggel szakítottunk időt. A város a Néró-tó mellett fekszik és a kremléről híres. Szintén egyedi a rosztovi harangjáték, melyeket kalapácsokkal a szerzetesek mívelnek.

Itt rendezték a Halló, itt Iván cár c. filmet, amiben egy tudós a lakásában összerak egy időgépet, amivel magát visszarepíti a 16. századba, helyére pedig Rettegett Iván cár érkezik meg. 

Jaroszlavl

Ide busszal érkeztünk meg. Mivel kötött minket a menetrend, ezért csupán egy rövid ebédre és egy kis sétára futotta. De persze, hogy itt is történt velünk egy s más.

Mivel ebben a városban született Tyereskova, az első nő, aki járt az űrben, ezért elég sok helyen találkozunk a kozmoszra való utalásra. Az egyik étterem "коcмический вкус" felirattal, azaz "kozmikus ízek"-kel hívogatta a vendégeket - jelen esetben minket. Az étteremben mind a hárman rendeltünk egy levest és egy pizzát. A pincérhölgy első meglátásunk szerint még nagyon kezdő volt a szakmájában. Elég nagy időbeli eltéréssel szolgálta fel az ételeinket, mire ketten megettük a levest, Bence meg még, sem kapta, de neki kihozta a pizzáját. Ööö... oké, akkor az ő levesét elfejeltették. Végülis mindegy, ezen nem kezd el problémázni. Viszont már szinte elfogyasztotta a pizzáját, amikor megjelent a pincérünk a levessel a kezében és kérdezte, hogy hova teheti? Bence felhúzva a szemöldökét és a szemüvege felett szúrósan nézve közölte, hogy már nem tart rá igényt, mert szinte már befejezte az ebédet. A lány válasza kérlelően az volt, hogy "De uram, ezt a levest kifejezetten önnek készítettük!" Hát persze, hogy "kifejezetten a vendégnek" készítettétek, milyen kifogás már ez?! Egy sóhaj után mondta Bence, hogy jó, tegye le az asztalra.

Ha nagyon okos lett volna a pincérünk, akkor ezek után minimálisra fogja a kommunikációt, de amikor fizettünk, azért megkérdezte, hogy mindennel elégedettek voltunk-e? (Csak megsúgom itt zárójelben, hogy ezt az első fogás első falatainál szokás megkérdezni.) Bence mélyet sóhajtva mondta, hogy "Nem." Hölgyünk a legőszintébben meglepődve kérdezte, hogy mégis mi volt a probléma? Barátom kifejtette neki, ha már nem volt egyértelmű, de a pincér mindezt végighallgatva, elnézést sem kérve csupán annyit mondott: "No, hát ez Oroszország."

Köszi. Veled se készítsenek országimázs videót.

Volt egy nagyon aranyos momentum Jaroszlavlban. Egy pénzéremverő srác némi pénzért megmutatta a gyerekeknek, hogyan is készítették a középkorban az érméket, kedélyesen mesélt nekik erről és megmutatta nekik is, hogyan kell csinálni. Mondta, hogy "Gyerekek, kívánjatok valamit magatokban, mielőtt rávertek a kalapáccsal a fémdarabra!" Az egyik kisfiú megkérdezte, hogy "Ha sok pénzt kívánok, akkor az is valóra fog válni?" Hősünk erre egy félmosollyal úgy reagált, hogy "Nem, ha ilyen egyszerűen működne, akkor én már rég nem itt lennék. Gondoljatok inkább valami olyasmire, amit nagyon nehezen csináltok meg, mondjuk a házi feladatra, vagy a házimunkára. És ha ez megvan, akkor kívánjátok azt, hogy legyen erőtök megcsinálni ezeket!"

Ivanovó

Hiába van rajta az Aranygyűrűn Ivanovó, méghozzá kiemelt célként, nem sikerült rájönnünk ennek az okára. Úgy álltunk hozzá, hogy mivel úgyis este érkezünk meg, majd este meg másnap délelőtt megnézzük azt, ami fontos és utazunk tovább. Mikor megérkeztünk a hotelünkbe, becsekkoláskor megkérdeztük a recepciós hölgyet, hogy milyen látnivalók vannak ebben a városban. "Itt, Ivanovóban? Itt nincs semmi, nem is értjük miért jöttek ide." - válaszolta a legnagyobb természetességgel. Nekem tetszik, de néha eléggé meglep az oroszok ilyen szintű egyenessége. Mindegy, azért csak besétálunk a belvárosba és csak találunk valamit. Pár perc séta után láttuk, hogy itt már kezdődik az éttermes-báros-kocsmás városrész, leszólítottunk hát további útbaigazításért helyieket. Ők mondták, hogy ez már a belváros. "Melyik országból jöttetek? Miért pont Ivanovóba? Nincs itt semmi" - mondták nemes egyszerűséggel ők is. Megnéztük Tripadvisoron is, és tényleg igaz, hogy nem nagyon van megtekintésre érdemes látnivaló ebben a négyszázezer lelkes városban. Egy érdekes infót azért találtam: itt született Szergej Nyecsájev nihilista forradalmár/terrorista, aki a 1869-ben megírta a Forradalmár katekizmusa c. kézikönyvét, ami száz évvel később olyan terrorista szervekre is hatással volt, mint a Vörös Hadsereg Frakció.

Szuzdal  

Szuzdalban, Rosztovhoz hasonlóan szintén nagyon jól éreztük magunkat, mivel kiváló volt az időjárás, sikerült jó nagyot sétálnunk és élvezve a tavaszi napot, csak ejtőzni egy kicsit egy-két kávézó teraszán. Mivel erre a városra is legalább két napot kell szánni, mi meg sem próbáltunk mindent megnézni. De így is rengeteget láttunk, hiszen a tízezres településen közel kétszáz építészeti emlék (kreml, kolostor és 57 templom stb.) található.

Szuzdálból Vlagyimirbe érkezve vonattal indultunk Moszkvába, és én életemben először nem csak orosz, hanem az igazi "platzkart"-os kocsiban utaztam. Mivel az utunk csupán három órás volt, ezért jobbnak láttuk, ha alvás helyett inkább a büfékocsiban foglalunk helyet - és még a kirándulásunkat is kellemesen és kényelmesen zárjuk le. Mivel azonban már elmúlt ilyenkor este tíz óra, a büfékocsiba érve láttuk, hogy zárva vannak. Rohant is utánunk a büfés néni, és kissé ingerülten mondta, hogy azonnal hagyjuk el a kocsit. Ekkor - ismét, milyen szerencsénk volt - megjelent az egyik vasúti tiszt, aki rendre intette az ingerült nénit, velünk meg közölte, hogy igaz, hogy zárva vannak, de velünk kivételt tesznek, nyugodtan rendelhetünk (de lehetőleg ne alkoholt). Így végül mégiscsak kellemesen teázgatva és édességet majszolva érkeztünk meg az Aranygyűrű ősi orosz városaiból vissza Moszkva metropoliszába.