Hogyan fedeztük fel a vidéki tájakat, ha a hétköznapjaink a belvárosban telnek?

Szereztünk egy lakókocsit, bepakoltunk hálózsákokat, teletankoltuk a kocsit és igyekeztünk kijutni Sydney forgalmából a számunkra új és meglepően nagy járgánnyal. Ezután már csak arra kellett vigyáznunk, hogy a papagájok ne lopják ki a mandulákat a müzlinkből. 

Sydneyből mentünk Melbourne-be és az utazás apropója az volt, hogy apukámék meglátogattak minket és mivel apukám a 90-es években élt egy évet Melbourne-ben (és azóta is visszavágyott oda), így most megragadtuk az alkalmat és megnéztük, hogy 25 év alatt mennyit változott az a város.

Utunkat kicsit beszabályozta, hogy transfercar-ként kaptuk meg a lakókocsit, és négy napunk volt abszolválni az 1200 km-es távot, mert időre kellett Melbourne-be érkeznünk; viszont cserébe nem kellett fizetnünk bérleti díjat! A járgányunk egy körülbelül 15 éves jószág volt, így hamar beláttuk, hogy a maximum 70km/órás átlagsebesség az ideális a kisvárosokkal és kanyargós hegyi utakkal szegélyezett turnénkon. 

Mi alaposan felkészültünk a pár napos nomád életre, de mint kiderült teljesen fölöslegesen. A kocsiban minden is volt: térképek, hálózsákok, pokrócok, párnák, étkészlet, bögrék, tányérok, hűtő, gázégő, mikró, tea, kávé... Úgy látszik a helyiek kényelmesen szeretnek nomádkodni.

  A két város között a távolság 950 km autópályán, de mi nyilván nem azt választottuk, hanem a tengerparton a lassabb, de sokkal látványosabb úton haladtunk. 

 Miután Ági navigálásának segítségével kiverekedtük magunkat a Sydney-t övező autópályák hálózatából, megérkeztünk a kis kanyargós utak, a hatalmas vidéki házak, a szebbnél szebb tengerpartok és a millió légy hazájába, az ausztrál vidékre.

Lassan haladtunk, meg-megálltunk a látnivalóknál, hosszasan csodáltuk a tengerpartokat, vízeséseket, így első táborhelyünkre már sötétedés után érkeztünk meg. 

Ezáltal újból megtapasztalhattuk, hogy a kenguruk és wallabyk (hasonlóak a kengurukhoz, csak kisebbek) szürkületkor jönnek elő a bozótosokból a nyílt terekre, mint például az utakra is és semmi félelemérzet nincs bennük az autók irányába; nem csoda, hogy olyan sokat elütnek közülük. Tekintve, hogy ezek az állatok 80-90 kg-osak is lehetnek, így mindenki igyekszik elkerülni a karambolt velük. 

Wallabyk, kis testű kenguruk az út szélén

Első éjszakánk Jarvis Bay-nél volt, ahová Sydneyből sokan zarándokolnak ki hétvégente a fehér homokos tengerpart és a nagy nemzeti parkok hívásának engedelmeskedve. 

Mi már csak leparkoltunk a kempinghelynél, sátrat vertünk és megvacsoráztunk, majd elraktuk magunkat másnapra; de amint elcsendesedtünk, valami egyből matatni kezdett a szemetünkkel. Macskák? Nem, posszumok! Két posszum nekiállt ellenőrizni, hogy nem maradt-e nekik is valami. 

Másnap a papagájok ébresztettek minket, az egyikük a sátrunk tetején állt neki hangosan köszönteni a reggelt. Aztan, amint megterítettünk a reggelihez, kiderült, hogy a papagájok csak erre vártak: egyből megpróbáltak lecsapni a müzlinkre... 

Látszódott, hogy egy nemzeti parkban voltunk, na!

Reggeli után úsztunk egyet a fehér homokos tengerparton, majd a kellemes hőmérsékletű víznek köszönhetően felfrissülten vágtunk neki az aznap ránk váró 400 km-re.

Ahogy haladtunk délre, egyre sokasodtak a nemzeti parkok, egyre ritkultak a települések és egyre több madár próbálta ellopni a kajánkat, ha megálltunk ebédelni, kávézni... Úgy látszik, a tengerpartokon ez a módi.

Tolvaj népség

Esti úti célunk Gipsy Point-nál volt, Ausztrália legdélebbi csücskének irányában. Odafelé az utolsó órákban több farmot láttunk, mint autót, pedig farmból is igen kevés akadt. Arrafelé lehet két órát úgy vezetni, hogy végig egy nemzeti parkban haladunk. 

Mindezek ellenére a kemping tele volt. Főleg lakókocsikkal, de akadt pár sátor is. Hiába, itt egész nagy hagyománya van a lakókocsis utazgatásnak, autós országjárásnak. Vannak frekventáltabb kempingek, ahová mintha konkrétan kiköltöznének emberek:  hatalmas lakókocsi, elé sörsátor, kempingszékék, asztalok, grillsütő,  szőnyeg(!), horgászbotok, motorcsónak, biciklik, szörfdeszkák, tévé...

Elvégre attól, hogy kempingezünk, a kényelemről még nem kell lemondanunk - gondolhatják a helyiek, majd kiülnek pecázni az óceán partjára. Biztos nem hiába ücsöröghettek ott, hiszen tele volt a tengerpart  pelikánokkal is és ugyebár ők is ugyanazt szeretik vacsorázni, mint a horgászok.

Itt jártunk körülbelül félúton Melbourne felé, már Victoria államban. Még 500 km-nyi út volt előttünk az államon belül, annak ellenére, hogy ez Ausztrália legkisebb állama. Hatalmas ez az ország... 

Eleinte töretlenül nemzeti parkokon, hatalmas eukaliptusz erdőkön vezetett keresztül az utunk, ahol elméletileg még jó pár koala éldegél vadon. Mi sajna egyet se láttunk, pedig kisebb "koala" vadász túrákat is tettünk az ügy érdekében.

Természetesen a nemzeti park közepén, minden településtől 100 km távolságra gyulladt ki a kocsi olajszint jelző lámpája. Leellenőriztük az olajszintet, de éppen csak megtaláltuk. Na nem a nívópálcát, hanem az olajat a motorban. Egyetértettünk apukámmal: "Tyű b.meg" és elindultunk a legelső benzinkút felé. Már csak egy másfél órát kellett dombra fel és dombról le vezetni, míg elértünk valószínűleg az állam legdrágább kútjáig és feltöltöttük a motorolajat.

Miután kiértünk a nemzeti parkokból, dimbes-dombos mezőgazdasági táj tárult a szemünk elé tehenekkel, birkákkal, farmokkal és millió-millió léggyel. Akár egy otthoni dombságban is járhattunk volna, olyan európai jellege volt a tájnak, már ha eltekintünk attól, hogy a farmokon és a kisvárosokban milyen hatalmas lakóházak voltak. 

Utunk ez a része már nem bővelkedett annyira látnivalókban, de a tengerpartok mindig le tudnak minket nyűgözni, lévén, hogy a tengertől messze nőttünk fel. 

 Utolsó szállásunk is karnyújtásnyira volt egy homokos strandtól, ahol hajnalban megcsodálhattuk a tengerből felkelő nap látványát és akár még fürödhettünk is volna egyet, ha kedvelnénk a 15 fokos tengert és a fejünk felett szálló, levakarhatatlan szúnyograjt. 

Már csak a Melbourne-t övező autópálya hálózaton kellett keresztülhajtanunk, "jéé kétszer öt sávos az út" a belvárosban lévő szállásunkig, és meg is érkeztünk a világ legélhetőbbnek megválasztott városába.