Miután megismertük a környezetet ahol élek, szeretném elmesélni nagyjából a nappalaimat és éjjeleimet Moszkvában. Már az előzményben leromboltam egy-két sztereotípiát, ezt a szokásomat ebben a cikkben is folytatom.

Az első este Moszkvában

Véleményem szerint mindig és mindenben az első benyomás a legfontosabb: az első megszólalás, az első korty sör vagy éppen a utazás során az első éjszaka. Úgy álltam hozzá, hogy amilyen az első estém lesz Moszkvában, olyan alaphangulatú lesz a teljes itt eltöltött időm.

Klisésen hangzik, hogy Oroszországban minden sokkal nagyobb, hosszabb, nehezebb stb. Nos az én első napom is hosszabbra, kb. 32 órásra sikeredett. Miután Farid, a tatár segített beköltözni, a lakótársammal metrón bepotyáztam a Vörös-térre. Őszintén megmondva, kifejezetten a facebookos kép miatt.

De ne csusszanjunk át azon, hogy két mondatta ezelőtt azt írtam "potyáztam a metrón." A moszkvai metróban mágneskártyával működő beléptetőkapuk vannak, tehát elvileg nem lehetne ingyen utazni. Én sem akartam, de így sikerült. A kártyámra ugyanis nem sikerült még egy jegy árát sem feltöltenie a helyi BKV-s néninek, mivel nem értette teljesen mit is szeretnék. (20 jegyet kértem, de 20 rubelnyi keretet rakott rá. 1 jegy meg 35 rubelbe kerül) Azt hittem, minden rendben van, de a kapu nem nyílt. Ekkor kezdődött a problémázás a szekussal (megint!), hogy miért nem jó a kártyám. Kicsit ping-pongozott a felelősséggel a jegyárus és a szekus, de végül utóbbi azt mondta: "Fiatalember, nem bánom, utazzon, ahova akar, beengedem. De találjon valakit, aki beszél angolul és oldja meg a problémáját!" Kereken 165 forintot spóroltam 5 percnyi magyarázkodással. Simán megérte.

Utána a nemzetközi diákokkal belevetettük magunkat a moszkvai éjszakába, de ez korántsem volt epikus vagy ilyesmi. Még írni se lenne érdemes róla, mert összefoglalva kb így telt az első estém: potyázás, sörözés, másik kocsma keresés, egész este sétálás, olcsó hely nem találás, népszerű hely előtt sorban állás, biztiőr de be nem engedés, továbbsétálás, drága sör ivás, első metróra várás, reggel még egy pizzára azért beülés, a pincér "pizza még nincs" mondás, azért valamit mégis evés... Szóval teljesen olyan volt, mintha otthon töltöttem volna egy átlagos estét Budapesten a barátaimmal. Lehet, hogy egy átlagembernek ez maga lenne a dögunalom, de pont az otthoni párhuzam miatt én úgy éreztem már az első éjszaka után, hogy pont annyira fogom otthon érezni magam Moszkvában, mint Budapesten. Mosolyogva aludtam hát el.

Mindjárt írok még a bulikról, de előtte...

A kicsit szürke nappalok

Az élet sohasem unalmas Moszkvában, még ha itt szürke hétköznapokat is vizionálok. Mivel én egy nyelvsuliba jöttem ki, ezért bizonyos mértékben be van szabályozva az életem: napi 5x45 perc oroszóra, plusz a házi feladat. A tanárnőm, a donyecki születésű Ljudmilla egy angyal, nagyon türelmesen és aranyosan magyaráz és mindig képes mosolyt csalni az arcunkra. Egyébként annyira szerencsés vagyok a csoportommal, mert az én szintemre szabott csoportban az első héten hárman, hamarosan csak ketten, majd csupán egyedül voltam, ami megint felhízott három főre. Eközben a többi csoportban 6-11 fő tanul, így arányosan sokkal jobban járok.

Minden nap van idő egy kisebb városnézésre, de ezzel nem mindig élek, részben a pocsék idő miatt, részben az irtózatosan nagy távolságok miatt. Csak, hogy elmenjek a legközelebbi szupermarketbe, ami épp orosz Auchan (oroszosan: Aшан), az is 4,5 kilométer. A múltkor tömegközlekedéssel mentem egy kiállításra és a leggyorsabb útvonalban, amit a google-maps ajánlott, volt egy majdnem két kilométeres séta.

És ha ehhez hozzávesszük, hogy hidegben kell sétálnom, könnyen elképzelhető, mennyire lefáradok csak egy röpke városnézéstől is.

Moszkváról az eddigiek alapján az a benyomásom, hogy egy teljesen élhető, nyugati város. Néha érzi csupán az ember, hogy Kelet-Európában van. De egy magyar embernek, annyira nem szembeszökő ez az érzés.

 A Vörös tér és környéke - avagy a nyelvkönyvek borítója megelevenedik

Bulik

Moszkva drága, nagyon is az, ha az ember kocsmába vagy étterembe megy el. Mivel szeretnék szociális életet élni, ezért sokszor eljártam az első hetekben a többiekkel sörözni. 900-1500 forint közt van egy korsó csapolt sör, amit el sem akartam hinni. Egyből arra gondoltam, hogy sokáig kell majd parizeres csupasz-zsömlén élnem, ha ellensúlyozni akarom ezeket a kiadásokat... Nem könnyű tehát az élet, de úgy érzem, a szeretet összetart minket.

Az oroszok a sztereotípiák szerint sok alkoholt isznak. Nos, még nem sikerült meggyőződnöm se ennek az igazáról, se az ellenkezőjéről, de egy biztos: a nyugati diákok irtózatosan sokat isznak. Hihetetlen látni, még nekem is, aki nemrég még kollégiumban lakott, hogy hogyan töltik hétköznap estéiket. Értem én, hogy fiatalság, bolondság, de kicsit soknak találom, hogy minden második nap csapnak egy görbe estét. "Carpe diem, élj a májnak!"

Ja igen, és van egy dolog, amit nem értek. Bizonyos szórakozóhelyek előtt állnak bizonyos hölgyek, akik leszólítgatják a férfiakat. Nincs is ebben semmi újdonság, de itt láttam ugyanilyen hölgyeket lovon... Nem szeretnék semmilyen következtetést levonni, hogy mit csinálnak, mert egy szavukat sem értettem - de úgy érzem egy kiváló piaci rést találtak meg, amit nekünk lovas nemzetnek is érdemes lenne fontolóra vennünk.

Az egyik első hétvégi dácsaparti volt a legemlékezetesebb buli. Kifejezetten a gazdag, naiv, nyugati diákoknak szerveznek időnként a moszkvai fiatalok "dácsa-partit." Az ígéretek alapján egy "Moszkva melletti, igazi orosz dácsában, korlátlan ital- és ételfogyasztás, igazi orosz szauna és a szovjet időket idéző hangulat vár minket" - utóbbi azért elég sok mindent jelenthet. Minderre a belépődíj 2300 rubel, azaz olyan 11.500 forint. Fú, kicsit húzós, de úgy voltam vele, hogy jó alkalom, hogy embereket ismerjek meg, meg mégiscsak "dácsa-parti" lesz. A belépőjegy árát, meg majd lefogyasztom, ha kell, úgy mint Mikszáth Kis Jánosa.

Jelentkeztem is a facebookos csoportban, de szóltak, hogy sajnos már elfogytak a jegyek. Rövid telefonálgatás után mégis felírtak egy listára, mondván, hogy majd fizetek a helyszínen. Ki is mentünk a megadott péntek estén a híres dácsába, ami inkább egy modern nyaralónak tűnt. A bejáratnál hosszú sor áll, mert mindenkinek adnak karszalagot, vörös úttörőkendőt (klisé!) és egy welcome drinket. Két hölgy osztogatta ezeket, de csak az egyik előtt álltak emberek. Gondoltam magamban, hogy én aztán nem állom ki a sort és odamentem a másik lányhoz. Ő mosolyogva üdvözölt, rám rakta a szalagot a kendőt és jó szórakozást kívánt. Nekem a szemem sem rebbent, megköszöntem és továbbsétáltam, de úgy éreztem - joggal, hogy az a rész, amikor fizetnem kéne a jegyért, valahogy elmaradt. Már öt lépésre voltam a hölgyektől, mikor filmbe illő klisésen utánam szólt: "Állj meg egy pillanatra!" Óóó, mondom, jó, oké, itt buktam le, elnézést kérek és kifizetem a belépést. De ő csak annyit mondott, "Elfelejtettél welcome drinket kérni. Vörös- vagy fehér bort szeretnél?" Nos, ha tényleg filmben lettem volna, kinéztem volna a kamerába és az egyik szemöldökömet felhúzva mondtam volna: "Persze, hogy vöröset."

Hát, ö igen. Ingyen voltam egy valóban all-you-can-drink-all-you-can-eat bulin. Kis ideig kellemetlenül éreztem magam emiatt, de gyorsan elszállt az a kb. 5-6 perc.

Nem nagyon megy a matek az oroszoknak, mert nem sokkal később egy egész estés sörözgetés után szintén kb 11 ezer forinttal kevesebbet számláztak nekünk az egyik kocsmában. Mentségünkre szóljon, hogy rákérdeztünk, hogy biztosan ez-e a végeredmény.

Egyszer egy kocsmában csak orosz fiatalokkal találkoztam, akikkel sikerült szoba is elegyednem. Kérdezték, hogy mit csinálok Moszkvában? Kicsit füllentve azt mondtam, hogy egyrészt nyelvsuliba járok, másrészt szeretnék Szpartak Moszkva meccsekre járni. Elkerekedett szemmel kérdezték, hogy miért épp szpartak meccsekre? Mondom, azért, mert olvastam a nyugati híreket a csapatról, de nem hiszek nekik. Inkább idejöttem, hogy meglássam, mi is az igazság. A reakciójuk erre olyan ámulat volt, amit nem is nagyon láttam még. Annyira örültek ennek, hogy egyből mondták, hogy most a pub számlájára fogok konyakot és sört inni! Azt hiszem sikerült pozitív reklámot csinálnom Magyarországnak. Egyikük MMA ketrecharcos és szpartak huligán még azt is mondta, hogy bevéd majd a B szektorban. A szomorú igazság az, hogy minden jegy elkelt, így nem tudtam elmenni a Szpartak-Zenit meccsre... Ez egyébként egy UTE-Fradi derbinek felel meg. Majd legközelebb.

Meg olyan is volt, hogy egy szórakozóhely előtt két, eléggé spicces orosz lány állított meg és kért cigit. Mondtam, hogy sajnos nincs, de ők egyből kérdezgetni kezdtek, hogy honnan jöttem, mit csinálok Moszkvában stb. Válaszoltam nekik, természetesen oroszul, de az egyik lány ránézett a barátnőjére és azt mondta "Ez a srác tuti orosz, csak hülyít minket azzal, hogy külföldinek mondja magát. Mindent ért." és egyszerre rám néztek. Én egyből elkezdtem a magyarázkodást: "Dehogy vagyok orosz, nem is értek mindent!" mire ők: "Dehogynem, látod, még ezt is értetted!" én: "Ja persze, mert ezek tök könnyű mondatok."

Egyem a szívüket, ennyire őszinte bókot sem kaptam még az orosz nyelvtudásomról. (Az alábbi lányok nem ezek a lányok.)

Veréb-hegy (Воробьёвы го́ры [Vorobjovi gori]) szemben a kollégiummal. Innen belátni egész Moszkvát. 1812-ben Napóleon is itt állt, és a legenda szerint, mikor meglátta az égő várost, a homlokára csapott és felkiáltott: "Nem csináltam mentést!" "Hatalmas hibát követtem el!"

És szinte ugyanaz a látvány éjszaka

Kis nosztalgia 

Ami nagyon megtetszett Moszkvában, az a pár apróság, ami a gyerekkoromra emlékeztetett. Amikor először beléptem a metróba, az állomást irdatlan módon fűtötték, dőlt be a meleg levegő az erre kialakított nyílásokból, és lehet, hogy tévedek, de teljesen olyan IFA illatot éreztem, mint amit gyerekkoromban, amikor nagyapával mentem párszor "dolgozni." Talán gázolajjal fűtenek, nem tudom, de olyan emlékeket hozott fel ez az illat, amit már szinte teljesen elfelejtettem. A másik meg az első alkalom, amikor túrórudit ettem. Hmmmm.... az a fenséges érzés! Régen otthon sokkal finomabb volt a túrórudi, mert tényleg túró volt benne és nem olyan csoki volt, ami akár egy évig is megőrizte a minőségét. Itt kb két hét a szavatossági ideje, pont mert igazi tejből van. És éppen ezért az íze... Ó, hát teljesen az ovis éveim jöttek elő. Olyan volt, mint a Lecsó c. animációs filmben, amikor a végén a fő étterem kritikus megkóstolta a lecsót, amitől visszajöttek a gyerekkori emlékei és jobb emberré vált.

Folyt. köv.