Ha megkérdi valaki tőlem, hogy melyik a legkülönlegesebb ország, ahol voltam, a válaszom egyértelműen Tonga. Pedig az égvilágon semmi különös dolog nem történt, mikor ott voltam, csupán örülök neki, hogy ott lehettem. A Csendes-óceánban, a semmi kellős közepén, amire a földi paradicsom jelző korántsem túlzás.

 Miért Tonga?

 Magától értetődő volt számomra, hogy ha elutazok Új-Zélandra, akkor egy másik országot is megnézek a közelben. Valami teljesen szokatlan környezetbe szerettem volna belecsöppenni, ezért nem választottam Ausztráliát. Igen, tudom, ott is tapasztalhat sok újat az ember, de a szélsőséges jellemem valami egészen más irányba terelt. Egy pillanatra felmerült, hogy Délkelet-Ázsia (Vietnám, Laosz, Thaiföld) lesz az úti cél, de legyen akármennyire is különleges, valahogy nem vonz ez a kultúrkör.

Maradt tehát valamelyik csendes-óceániai szigetország. Először a Salamon-szigeteket szemeltem ki. Az ország fő szigete a Guadalcanal nevet viseli, ami a második világháború megszállottjainak lehet ismerős. Amikor viszont megláttam, mennyibe kerül a repjegy, elég gyorsan meggondoltam magam.

A második lehetőségként Kiribatira gondoltam. Nemcsak azért, mert ez a legkeletibb ország, mármint ha az időzónákat nézzük, hanem mert az óceánok vízszintjének emelkedésével elég sanszos, hogy Kiribati szigetei hamarosan el fognak tűnni. Legyen ez akármilyen tragikus, a repülőjegy árak ide is nagyon drágák voltak.

Végül úgy esett Tongára a választásom, hogy Új-Zélandon volt szerencsém tongaiakkal találkozni. Mivel esetükben nagyon mélyen hívő népről van szó, minden vasárnap találkozhatott velük az ember misén, melyen a népviseletükben jelentek meg. Nem tudom miért, mindig előreengedtek mindenkit, ők pedig leghátul álltak a templomban. Akivel pedig sikerült beszélgetnem, az nagyon barátságos volt. És még a takarékoskodó énemet is megnyugtatta, hogy kb. 70 ezer forintba kerül a menettérti repjegy. 

Érdekes infók az országról

 Tonga egy pici ország, ami 176 szigetből áll, de ennek csupán szűk harmada lakott. Összterülete kicsit kisebb Budapest és Miskolc együttes területének. Annyian lakják, mint Székesfehérvárt, vagy Újpestet: nagyjából 100 ezer fő. Én csak a főszigetet terveztem megnézni, mer bizonytalan a közlekedés a többi szigetre, mivel az időjárás könnyen változhat. 

Tonga elhelyezkedése a Csendes-óceánban

Tonga szigetei meglehetősen nagy területen szóródnak szét. A jobb-alsó sarokban található a fősziget térképe.

Én januárban voltam ott, ami a nyár közepe, tehát a legmelegebb hónap. Az átlagos hőmérséklet 28 fok és este se nagyon megy 22 fok alá. A tél, átlagban 3 fokkal „hűvösebb.” 32 foknál melegebbet, 10 foknál hidegebbet még sosem mértek az országban, ami első ránézésre nagyon vonzó. Itt azonban egy nagy DE! következik: de a levegő átlagos páratartalma olyan magas, hogy az ember egész erejét leszívja. Főleg, ha az ember olyan északi típusú, mint én. A gyakorlatban egy úgy nézett ki, hogy az első zuhanyzás után használt törölközőm nem száradt meg, és naponta többször kellett az elázott ruhámat cserélnem. Jogos a kérdés, hogy miért nem mostam? Pár ezer forintot kellett volna fizetnem a hostelben egy (1!) adag ruha mosásáért és szárításáért. No, azért azt mégsem. Kicsinyesség? Lehet. Spóroltam? Igen.

Tonga sohasem volt gyarmat, csupán brit protektorátus. Ez lehetővé tette, hogy az ország királya megmaradhatott trónján és máig az egyetlen monarchia a Csendes-óceánon. A jelenlegi uralkodó VI. Topou 2012 óta foglalja el helyét, mikor bátjya, György meghalt. És nem lenne teljes a cikk, ha nem említenék meg legalább egy magyar kötődést: György királynak magyar udvari festője volt, Doma-Mikó István személyében. A király rajongott a magyar kultúráért, regnálásának idején soha nem látott szintekre emelkedett a két ország kapcsolatainak minősége, még magyar állami kitüntetésben is részesült. A festő oldalát ajánlom azoknak, akik kicsit bővebben szeretnének megismerkedni Tongával: http://royaltonga.com/ 

Tonga királya és királynéja

A fősziget neve Tongatapu, ahol a lakosság 70 százaléka él, a főváros a 24 ezres lakosú Nuku’alofa. A Nuku’alofa név jelentése egyébként a „szeretet lakhelye.”

Általánosan jellemző a térségbeli országokra túlsúlyos lakosság nagy aránya. Ennek történelmi okai vannak: a szigetek a klímájának köszönhetően kevés lakost tudnak ellátni, őket viszont egészséges gyümölcsökkel és tengeri halakkal. A modernizációval együtt járó népességrobbanás miatt magas kalóriatartalmú élelmiszereket kénytelenek importálni. Ennek „köszönhetően” a fő táplálékforrások mára nem a hagyományos, egészséges étkek maradtak. Az eredmény döbbenetes: a felnőtt lakosság 90 százaléka minősül túlsúlyosnak.

 Tongaiak népviseletben

Ő a 2016-os olimpiáról lehet ismerős. A tongai zászlóhordozó keltette a legnagyobb feltűnést a megjelenésével. A bőre nem csak tetszetősebb tűnik, de ha táncot lejtene neked, akkor simán rá tudnád tapasztani a papírpénzt. Ja, van ilyen turistalehúzó látványosságuk is.

Persze régen is akadt egy-két molettebb ember, így a kövérségnek, illetve a nagy testméretnek van egy hagyományos státuszszimbólum jelentése is: minél nagyobb vagy, annál biztosabb, hogy vagyonnal és hatalommal bírsz. Ebből már csak egy kis lépés, hogy elérjünk oda, hogy a tongai kultúrában a szépség és az kövérség kéz a kézben járnak. Ez majd még később előjön párszor a történetem folyamán is. 

Tonga királyának autója. Ő az első tongai állampolgár, így övé a megtisztelő 1 TON rendszám használatának joga. Mindenfajta egybeesés azzal, hogy ez a nagy súlyára utal, csak a képzelet szüleménye.

 Élményeim

 Szombat délután szállt fel a gépen Aucklandből, a hármas ülésben én és egy tongai házaspár ültünk. Ők beletartoznak abba a bizonyos 90 százalékba, így még nekem is össze kellett húznom magam, hogy elférjünk. A hölgy egyébként úgy nézett ki, mint Mama a Kincs, ami nincs-ben.

Megérkezéskor bemutattam az útlevelemet a tongai határőrnek, aki elolvasva a nevemet, mintha egy kicsit lefagyott volna. Összehúzott szemmel nézte, nézte a nevemet. Rápillantott, majd újra az útlevelet nézte, de pár másodpercnyi csend után megkérdezte: „Tudod, mit jelent a neved Tongán?” – mire én: „Persze”. –  ő : „Jó szórakozást!”

______________________________________________________________________________________________________________________

A Máté név jelentése
A tongai, kiwi és több csendes-óceániai nyelvben a Mate (így kiejtve és így leírva) a következő jelentésekkel bír:

• Halál
• Halott
• Legyőzött, elbukott
• Halálosan szerelmes (ritka esetben)
  

_______________________________________________________________________________________________________________________

Vélhetően a határőr nem az utolsó opcióra gondolt. Később magamban mosolyogva képzeltem el, hogy este hazament, befeküdt a felesége mellé és összebújás helyett csak a plafont bámulta. A neje „Mi a baj, drágám?” kérdésére úgy felelt, hogy
"- Semmi...
 - Na, mond el!
 - Áh, semmi különös.
 - Naaa, a munkában volt valami?
 - Hát, igen. Azt hiszem ma beengedtem az országba a Halált… de nyugi, nem marad csak csütörtökig.”

Na, de vissza a meséléshez!
Az általam eddig látott legkisebb reptér előtt zenélő lakosok vártak minket, no meg Tony, az idős angol úr a minibuszával, akinek a hostelében eltöltöttem a nyaralásomat. Hazafelé az úton szólt, hogy mivel másnap vasárnap lesz, ami Tongán szigorúan munkaszüneti nap, a bevásárlást még most este kell elintéznem. És ne számítsak arra, hogy másnap bármi is nyitva lesz: se bolt, se étterem, se tömegközlekedés, semmi. 

Katt a képre a többi fotóért!

 Tony’s Guesthouse, a hostelem Nuku’alofa külső részén található. Ott már egy argentin és három walesi srác lakott. A bemutatkozásunk utáni kb. második mondat az volt, hogy „Menjünk-e bulizni?” Mondanom sem kell, hogy 21 órakor már bele is vetettük magunkat a nuku’alofai éjszakába.

Namármost. Mivel a főváros kb. akkora, mint Siófok, éjszakai élete viszont két szomszédos kocsmára korlátozódik, nem gondoltuk, hogy nagy „arconpörgés” van kilátásban. Én a biztonság kedvéért magamra raktam az új-zélandi hotelban kapott „Mate” feliratú kitűzőmet – abból nem lehet baj, legalább elősegíti a szocializációt.

Csak mi öten voltunk fehérek a pubban, ahol meglepően jó zene szólt. A helyiek kezdetben csak sanda pillantásokkal hozták tudtunkra, hogy ritka látványnak minősülünk. Aztán ahogy egyre oldottabb lett mindenki, már jöttek hozzánk beszélgetni, szelfizgetni. És igen, jó ötlet volt a Mate feliratot magamon viselni. Ki ne akarna ugyanis a halállal szelfizni?

Sőt az éjszaka előrehaladott állapotában, amikor már senki nem félt leszólítani minket, volt egy olyan pillanat is, amikor egy helyi srác megkocogtatta a vállamat. Megfordultam, és csak annyit mondott nekem: „Hé, itt van két lány. Tetszel nekik. Válassz egyet.” Első hallásra el se hittem, de egyből rámutatott a két hölgyre, akik csak a válaszomra vártak.

Nos… Nehéz elhinni, hogy egy ilyen kulturális háttérrel bíró országban pont én, 74 kilósan ennyire tetszek olyan lányoknak, aki jócskán túlhaladják a helyi szépségideáltól elvártat. Mindenesetre nagyon tisztelettudóan visszautasítottam a vissza nem térő ajánlatot.

A vasárnap, mint egy villámcsapás érkezett meg, éjfélkor ugyanis közölték, hogy bezár a hely. Mi persze nem akartunk egyből visszamenni a hostelbe, ezért elkezdtünk más hely után érdeklődni. A kocsmánk előtt járőröző (értsd: beszélgető) rendőröket és katonákat is megkérdeztük, hova érdemes még elmenni. A katonák ajánlottak is egy távolabb lévő helyet, ami elvileg még nyitva lehet. Egyből megkérdeztük őket, hogy elvinnének-e, mire ők gondolkodás nélkül igent mondtak. Nem messze állt tőlük a platós csapatszállító teherautójuk. „Ugorjatok fel, és kopogjatok a fülke falán, ha megvagytok!” –adták az instrukciókat és fél perc múlva már úton is voltunk a város egyik legeldugottabb helyére. A kocsmában itt is zárt ajtók vártak, a katonák viszont érezték, hogy egy ilyen rossz tipp után már illik haza is furikázni minket. Igazán barátságos a tongai hadsereg, ha ilyen tagjai vannak. Utólag is: köszi! Ja és másnap még integettek is nekem az utcán, mikor felismertek.

 A következő két nap jó példa, miért nem jó mindent az improvizációra bízni

 A vasárnapom meglehetősen eseménytelenül telt, csak misére tudtam elmenni. Ezen kívül minden más tényleg zárva volt, így csak kicsit sétáltam a városban. Se egy autó, se egy bringakölcsönző nem volt nyitva. 

Katt a képre a többi fotóért!

 Mivel elvesztegetettnek éreztem a vasárnapomat, ezért hétfőn már reggelt a városba mentem, hogy kölcsönözzek egy biciklit, amivel terveim szerint bejárom az egész szigetet. Pár órányi keresgélés után csak egyetlen kölcsönözhető bringát találtam. Első ránézésre sem volt sok bizalmam benne, mivel nem volt rajta váltó, csak egyetlen fékkel tudtál megállni, ja és az ülés magasságán kívül semmit nem lehetett rajta átállítani. Első kipróbálásra is kényelmetlen volt, de mivel ez volt az egyetlen – ergo legjobb – az országban, így kibéreltem. 

 Katt a képre a többi fotóért!

20 kilométerrel a város határa után jöttem rá, hogy ez rossz döntés volt. Ezzel szenvedés végigjárnom a szigetet, inkább visszaviszem és bérelek egy autót – gondoltam akkor. Mire visszaértem persze nem volt egy autókölcsönző sem nyitva. Ekkor már nagyon dühös voltam: ma sem láttam semmi érdemlegeset. Az utolsó két napban muszáj lesz sietnem. 

Na, ugyanilyen bringát béreltem. Nézzük már meg a felépítését: egyáltalán hogy lehet megfogni ennek a kormányát?! És nehogy azt gondolja valaki, hogy lehajtva kényelmesebb az a kormány! Nem is lehetett a csavarhoz hozzáférni. Biciklizzen ezen a halál... 

Este két új lakótársat kaptam – mit ad Isten, németeket. Ők mondták, ne aggódjak két nap alatt körbe fogjuk járni a szigetet.

A németek mondták, hogy simán lehet Tongán stoppolni. Nem csak a helyiek álltak meg szívesen, de a tömegközlekedést jelentő magán minibuszok is. Több országból is ismerősek lehetnek a sokat utazó embereknek: ezek elejére csak annyi volt kiírva, merre mennek, te felszállsz, leülsz, szólsz, mikor le akarsz szállni, adsz 0,5-1 panga’at (60-120 forint), de meg se nézik, mennyit adtál, és leszállsz. Utána persze várhatsz a következő ilyen buszra, volt, hogy csak egy óra múlva jött megint, volt, hogy fél perccel később.

Egyszer egy szolgálatban lévő rendőr vett fel, aki épp csak hazaugrott ebédelni. Még meg is álltunk egy fiatalember mellett, akivel kedélyesen beszélgettek pár percet – persze tongaiul – aztán mikor elbúcsúztak, fordított a sofőrünk: „Ő csak az egyik gyanúsítottam egy ügyben. Szóltam neki, ne tűnjön el, mert nemsokára megint kihallgatásra kell jönnie.” Külső szemlélőként mi azt hittük épp csak egy haverjával dumált egy kicsit.

No, de nézzük pár fényképet, hogy mit is sikerült látnom a fő szigeten. 

 Katt a képre a fotókéért!

 Általános benyomások 

Tény, hogy nem néztem meg, csak a fő szigetet Tongán, de ez bőven megfelel arra, hogy elégedett legyek. A helyiek nagyon barátságosak, többen is megállítottak az utcán és arról érdeklődtek, honnan jöttem, mit csinálok, tetszik-e az ország. Kezet fogtak vele, jó nyaralást kívántak, miegymás. Nagyon jól esett.

Igaz, hogy szegény ország Tonga, de számomra az tűnt fel, hogy elégedettek és általánosan jókedvűek. Lehet, hogy nem telesen fedi ez a valóságot, de sokat mond, hogy én ilyennek láttam őket.

Claude Lévi-Strauss híres könyvének címét kifordítva mondhatom, hogy a trópusok nem is olyan szomorúak. Ha már életemben más országba nem fogok eljutni, akkor is teljesen elégedett leszek az életemmel.