Mikor februárban megérkeztünk, már foglalkoztatott a gondolat milyen érzelmek fognak cikázni bennem decemberben, tíz hónapja távol a családtól, barátoktól és az otthontól. Utazás alatt könnyű volt megfeledkezni erről, de az utóbbi időben rohamosan közeledett a várva nem várt időpont.

    Mindig is szerencsésnek tartottam magam, ez most is így történt. Új lakótársaim és itteni barátaim tették kellemessé, már-már családiassá az ünnepeket. Habár kezdetben húzva a számat, de bele egyeztem, hogy tartsunk egy kisebb házibulit karácsonykor.  Részemről elég rövid volt a meghívandók listája, konkrétan: nulla. A barátaim vagy helyiek, akik érthetően inkább a családdal vannak, vagy a hostelekből ismerem őket, és mostanság a világ minden táján szétszóródva tengetik napjaikat. Nem úgy mint élettársaim. Frissen elvált hátizsákosként, még utazó távolságon belüli kapcsolatokkal rendelkezve, elég szép társaságot csődítettek össze. Furcsa érzés mikor a saját bulidon nem ismered a vendégek kilencven százalékát. Mit mondhatnék…. a legnagyobb tapasztalatot a komfortzónádon kívül szerzed.

A karácsonyi készülődést magamra vállalva takarítással és bevásárlással kezdtem az esős nyári reggelt. A menü: íjász hús Harangozó módra (családi recept: saslik palacsintatésztában) salátával. Két óra alatt összeütöttem ötliternyi punch-ot. Nyárias frissességet, téli fűszerekkel meg-meg szakítva komponáltam meg. Mellette, hogy azért ne maradjunk szomjan, még állítottunk egy karácsonyfát. Sörből!

Az összejövetel jól sikerült. Bár a karácsonyi érzés érthetően elmaradt, szomorúságra nem volt ok. Nagyon szívesen jellemezném az estét, de nem emlékszem kristály tisztán a történtekre. Azt hiszem, ez már az időskori szenilitás.

      Alkalmazkodva az itteni hagyományokhoz másnap reggel tettük az ajándékokat a fa alá. Egy népszerű német játékot játszottunk értük. Dobókockával döntöttük az ajándékválasztók sorrendjét. A legnagyobb választ először, a második ellophatja, cserélheti az ajándékát, illetve választhat egy újat és így tovább. Nem mondom, hogy lerágtam a lábujjkörmöm az izgalomtól, de vicces volt. A dobozok: plüss egyszarvút, bilincset, bögrét, útikönyvet és áll bajuszt rejtettek.
Reggeli émelygésemben egy ködös gondolat tisztult ki. Fondorlattal kijátszom a másnaposságot, mialatt megiszok pár üveg sört. Jól is működött, amíg elmentünk a moziig megnézni az új Star Wars filmet, mert az kell. Teljesen lenyűgözött a mozi. Le is mentem rögtön alfába, hogy mihamarabb fel tudjam dolgozni a hirtelen kapott információkat. Háromszor!

       Az év utolsó napjára gőzerőkkel készültünk az étteremben. Kétszázharminc foglalás három turnusban sejtést adott rá, hogy elfoglaltak leszünk. Tévedtünk. A kozmosz úgy akartam, hogy a szilveszteremet a bár másik oldalán töltsem, így este tízkor be is fejeztem teendőimet.
Fel is kutattam gyorsan a legközelebbi ismerősök bárjait boldog újévet kívánni. Jól ment a dolog, de éjfélre visszatértem az étterembe, ahol a lakótársaim már vártak, hogy együtt köszöntsük a 2016-os évet. Luxuspezsgő a kézben, káprázatos tűzijáték az égben, lengedező hajók a vízen, kellemes szellő az arcon és Jézus a bárban. Első tizenöt perce az újévnek. Nem, nem bor koktélokat készített.

(Ha a videót esetlegesen nem támogatja mobil eszközöd, nézd meg laptopon)

Kis csapatunk is elkezdett bővülni. Új kollégám, e napon kezdett. Rövid beszélgetés után, kiderült, hogy szörfözik. Az este végére már a grill partit beszéltük meg a Brazil srác tengerparti házában. Korrekt egyességet kötöttünk: ő adja a házat és a szörf felszerelést, én pedig a sört, kaját és a csajokat. Pár nappal később, mikor végzett a hajnali zárással fel is vett minket. Át autóztunk az alig egy órára lévő partra, Piha-ra. A holdfény nélküli éjszaka elrejtette domboldalba épített, sűrű növényzettel körülvett házunk kilátását. Sört kortyolgatva a szeles teraszon vitattuk meg az utazás nyújtotta kalandokat és szépségeket.

Másnap reggel elsőnek felkelve percekre belefeledkeztem a kilátásba. A tenger tompán morajló hangja elnyomta házigazdánk, Julles hangját, aki a cukor igényem felől próbált érdeklődni a reggeli kávémba. Kiadós kontinentális reggelinket: tojás, pirítós és müzli képviselte. Hiszen ez kell a hullámokkal harcoló izomzatnak. Ezt már előttem is sok bölcs ember megmondta. Kettő teljes percig tartott utunk a part parkolójáig. Egy rövid kurzus és deszka waxolás után már a habok hátán eveztünk a két oldalt sziklákkal keretezett végtelen horizont felé.

A következő cikkben, remélhetőleg már nagyobb élményekről tudok írni, mint az egy másodperces deszkán állás.