Magyar terveim szerint, három hónapot kellett volna dolgoznom a mezőgazdaságban, majd utána visszakerülni a bárpult mögé. Mint utóbb kiderült, nem érdemes tervezni. Izgalmasabb is a spontaneitás, és vele kerülhetsz el olyan helyekre, ahol a jó sztorik keletkeznek. Egy percet sem bánok, ami nem a terveim szerint történt.
Majdnem hat hónapig voltam effektíve bár nélkül. Az elején még hetente kétszer gyakoroltam a mozdulatokat, majd ez a szám egyre-egyre csak csökkent. Volt egy „vendég napom” Queenstown legjobb koktél bárjában. Nem pénzért, hanem új tapasztalatokért álltam a bár mögé, de ez minden. 

Arra jöttem rá, hogy szeretem a beilleszkedéssel járó kihívásokat. És most nem a mikroközösségekre gondolok, hanem egy városra. Borsodi ifjonc lévén már egyszer átéltem milyen a „nulláról” kezdeni. Ismerősöket, majd barátokat szerezni. Kiépíteni egy egzisztenciát. A stratégiám egyszerű volt épp úgy Pesten, mint Aucklendben. Megmutatni magam minél több helyen. Otthon egyszerű volt. Csak minden koktél versenyen kellett ott lenni, és felkészülni a legjobb tudás szerint. Az azonos érdeklődésű emberek vonzzák egymást. Majd azt vettem észre, hogy benne vagyok a „szakmai vérkeringésben”.

Új-Zélandon kicsit nehezebbre sikerült, illetve nem is. Mondjuk úgy, hogy csak az idejét kellett kivárni. A Don of Tequila versenyen összebarátkoztam egy orosz bárossal. Ő már lassan öt éve él itt, egy rendkívüli embert ismertem meg személyében. A filmekből ismert pénzes rossz gyerekként lehetne kategorizálni kamaszkorát, mivel a szülei a szuper-szuper gazdag kategóriába tartoznak. Ezer eurókat bulizott el éjszakánként, ami miatt megromlott az apa-fiú kapcsolat. Elveszett egymás iránti tiszteletük. A fiú ezért szakított életével, és beállt az orosz katonaságba. Egy év után, újra megtalálták egymást. Majd lapozott, és elkezdett élni egy teljesen új életet: Új-Zélandon.

Rövid beszélgetés után, rátért a lényegre: Szeretne nekem segíteni, ha igényt tartok rá. Látja rajtam, hogy szeretem, amit csinálok, nem is annyira rosszul. Saját magára emlékeztetem, mikor ide ért, ismeretség nélkül. Másnap rám dob egy sms-t, hogy hova tudok menni próbanapra.

Kijelentkeztem a hotel szobámból. Átmentem egy hostelbe, ahol tizenegy-magammal osztoztam egy szobán. Nem a pihentető alvásokért emlékszek vissza szívesen azokra a napokra, hanem, mert tényleg színes volt a közösség. A világ minden tájáról érkezőkkel beszélgettem a hetedik emelet tetőtéri konyhájában.

Majd jött az sms. Egy éjszakai klubban megmutathatom, mit tudok. Este tízes kezdés. Zártkörű leszbi parti. Mondjuk úgy, hogy van, aki fizet azért, amit én már untam nézni. De rettentően élveztem azt a pár órát a bárban, még ha csak a feleseket kellett tölteni is.

Két napja vártam a visszahívást. Érkezett egy üzenet: "Haver, ma ötre menj el interjúra az Ostroba". Minek kertelni, nem igaz? Valami oknál fogva nem hívtak vissza az éjszakai klubba. Az Ostro viszont…

A buli negyed közepén található. Öt emelete, a vendéglátás élményét nyújtja.
A földszinten egy pár tíz férőhelyes kávézó. A második emelet, ahol én is töltöm mindennapjaimat,a legnagyobb. A hat személyes bár, három részre osztja a szintet. Bal oldalt száz férőhelyes étterem, kilátással a kikötőre. A jobb oldal, a klubéletet biztosítja, visszafogott, elegáns köntösben. A hátsó, fél-látvány konyhában, a világ minden pontjáról érkező szakácsbrigád készíti, Josh Emett által megálmodott ételkülönlegességeket. A Michelin csillagos szakácsa  vasárnaponkénti élő Jazz zenés estén szokta megmutatni magát.
Harmadik emelettől már tagsági kártya kell a belépéshez, ami a világon öt másik klub látogatására is feljogosít. Ezek New York, Párizs, Tokió és Szingapúr mellett, Budapesten találhatóak.
Negyedik szinten: konferencia terem található. A beton visszafogottsága dominál.
Az ötödik emelet pedig a felső tetőterasz.

Beszélgetésünk új orosz barátommal más témákra terelődött. Felajánlotta, az egyik szobáját az albérletükben. Válaszom, akár egy leánykérésen: ragyogó szemű igen!
Ja, hogy miért?
Előző este felugrottam egy italra, a belvárostól húsz percre lévő házba. Új építésű, világos, három teraszos, három szobás albérletben, a város négy kiváló bartendere lakik. A földszinten konditeremmel, bár attól nem kell félni, hogy túl sokat fogom használni. A konyhának nevezett bár, még nem is a legjobb dolog. De sokkal inkább a nagy szakmázások. Egymás tanítása. Nagy viták. Mit, miért, és hogyan kérdések. Ez az, ami miatt olyan, mintha otthon lennék.

A hetet Bacardi rum tréninggel kezdtem, a LION italforgalmazó cég irodájában. Ők szervezték a versenyt is. Így már ismerősként köszöntöttem a márkanagyköveteket. Kedden a reggeli órákban kávé helyett borkóstoló. Szerdától pedig újra a bárban.

Következő cikkben talán majd a nyári koktéljainkról írok, esetleg a következő versenyre való készülést foglalom össze. Talán végre szörfözni is eljutok.